Köszöntelek

 
Naponta olvasd a Bibliát!

 
Flavin 7-77 A legerősebb antioxidáns!
 
netBarátnő

 
A mi történeteink
 
E-mail nekem

 
♣ Sajtó-figyelő ♣ Hírek ♣ Új oldalak ♣
 
♠ Hasznos-oldalak ♠
 
*Gyógyhatású készítmények *Gyógyszerek*
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Fehér Évi

Évi vagyok. 2004. októberétől gyarapítom a mellrákból gyógyulni vágyók sajnos népes táborát, előtte szeptemberben múltam 35 éves… Az édesanyám szintén mellrákkal küzdött. Sajnos, ő eleinte elutasította a hagyományos orvosi kezeléseket, és mire sebészhez és onkológushoz került, már késő volt; a rák szinte minden lehetséges helyen áttétet adott. Mi, a családja nem is tudtuk, mennyire beteg volt. 1991. januárjában “elaludt”, az esküvőm után fél évvel. Még csak 53 éves volt… Nagyon hiányzik!! Nem tudtam neki megmutatni, milyen jó nevelést kaptam tőle, hogy meg tudom állni a helyemet, nem láthatja a két kislányomat és a testvéreim gyermekeit… És ez még nem volt elég. Édesapám látása egy re romlott, míg végül 2001-ben fölfedezték, hogy daganat miatt van ’63’-as szemnyomás a jobb szemében. Sajnos, elvesztette a szemét.

 

Ilyen előzmények után igyekeztem figyelni a szervezetem jelzéseire. De nem eléggé.. Sajnos, nem vettem komolyan a betegség lehetőségét, gondoltam –mint sokan mások-, ez velem soha nem történhet meg! Mindenkinek meg akartam felelni, mindent én akartam megoldani, szinte semmi lazítást nem engedtem meg magamnak. A második kislányom születése után nem sokkal ugyan voltam onkológián, mivel a jobb hónaljamban találtam egy csomót. Előre is elnézést kérek az onkológustól –ha esetleg olvassa ezt és emlékszik rám–, de … kinevetett, amikor megijedve meséltem, hogy anyukám mivel küzdött, hogy az apukámat is épp akkor operálták daganat miatt. Azt mondta, ilyen csomó mindenkinek előfordul, aki szoptatás után van és ráadásul borotválja a hónalját, és különben is mit keresek ott 31 évesen!?! Menjek vissza úgy 15 év múlva, addig is nem muszáj ott borotválkozni… Pedig ha akkor elküld legalább UH-ra, talán kisebb állapotban találják a daganatomat (na persze ha már akkor ott volt). Az a csomó elmúlt, már el is felejtettem.

Aztán 2004. augusztus végén az egyik esti zuhanyozáskor felfedeztem a bal mellemben egy kb. 1 cm-es valamit, ami olyan volt tapintásra, mintha egy babszemet bedugtak volna a bőröm alá. Mondanom sem kell, halálra váltam az ijedségtől. Épp hétvége jött, így csak pár nap múlva mentem a nőgyógyászhoz. Ő azt mondta, cisztának gondolja, de jobban szeretné, ha megnézné másik orvos is. Írt egy beutalót mammográfiára. Ellátott különféle instrukciókkal; mit mondjak, hogy mielőbb legyen időpont, mi a teendőm az eredmény után. Nagyon hálás vagyok neki, hogy komolyan vett és rögtön elküldött vizsgálatra! Lehet, hogy közvetett módon neki köszönhetem, hogy még élek… (I.sz Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika adjunktusa).

Október 1-re (!!!) kaptam időpontot, ezt is csak azért ilyen ’hamar’, mivel panaszom volt. Amit tapintottam, az tényleg ciszta volt. De alatta volt valami, amit akkor ott nem tudtak megmondani, mert nagyon szokatlan volt. Vettek belőle tűvel mintát (biopszia). Csak úgy ’ala natur’ érzéstelenítés nélkül. Még soha életemben nem fájt semmi sem annyira. De persze nem volt sok választásom, hiszen ebben nem akartam anyukám példáját követni! Az eredmény október 5-re lett meg. A párom fél órával utánam érkezett, de a Barátnőm elkísért az eredményért. A főorvos-asszony nagyon finoman közölte, hogy lesz műtét és különböző kezelések. Rákérdeztem: ez azt jelenti, rákos vagyok? Igen, találtak rákos sejteket és mielőbb keressek egy jó sebészt. Aki átélte már ezeket a pillanatokat, az tudja, mit jelentenek ezek a szavak… Rögtön a két kislányom jutott eszembe, a párom, hogy mi lesz velük nélkülem… és az apukám, aki 70 évesen a felesége után a lányát is elveszti…

Szóval, kérdeztem, hogy akkor most mi lesz? Fogjam a rákos eredményemet és menjek be egy sebészi rendelőbe? Nem ismerek senkit, fogalmam sincs, hogyan kell ilyeneket intézni… A főorvos-asszony a többi lelet kiadása után visszahívott, és a kezembe nyomott egy névjegykártyát, rajta az ország egyik legjobb mellkas-sebészének telefonszámával. Nagyon hálás vagyok neki! (A nevét nem írhatom le.)

 Mikor megérkezett a párom, rögtön felhívtuk a kapott telefonszámot. Ahogy beleszólt a sebész a telefonba, már tudtam, jó kezekbe kerülök. Végtelenül kedves volt és folyamatosan nyugtatott. És azt mondta, nyugodtan sírjak, ha jólesik... nagyon együttérző volt. Még aznap este mehettünk hozzá, éppen ügyeletes volt. Megnézte a leleteimet, megvizsgált. Én megkérdeztem, mennyi a túlélési esélyem, így 35 évesen, 2 kisgyerek édesanyjaként… Megfogta az államat (nagyon sírtam), a szemembe nézett és azt mondta: “Föl fogja nevelni a gyerekeit. De nagyon akarnia kell meggyógyulni!”

Innentől kezdve igen felpörögtek az események. Gyakorlatilag csak az altatáshoz mindenképpen szükséges vizsgálatok után, 11-én reggel én voltam az első operálandó páciens. (Azért a gyorsaság, mert a doktor úr szerint nem minden nap, hanem minden óra számított!) Megkaptam a világ legjobb aneszteziológusát, egy doktornő személyében. Nem tudtam, milyen műtétem lesz, tehát teljes vagy részleges csonkítás, de igyekeztem nyugtatni magamat, hogy ez nem is számít, csak szedjék ki belőlem, ami nem oda való!

Hihetetlen módon, amikor felébredtem a műtét után, olyan volt, mintha kicseréltek volna. Valami eufórikus örömöt éreztem, hogy megszabadultam a daganattól. Gyakorlatilag folyamatosan bohóckodtam. Persze, a férjem azért mesélt pár dolgot az ébredezésem alatti eseményekről… Például – ’állítólag’ – percenként ellenőriztem a mellbimbómat. Ugyan egy nagy kötés volt az egész bal oldalamon, de állandóan kértem, emelje föl a takarót, hogy megnézzem. (Így már ébredezéskor is szórakoztattam a szobatársaimat, mert utólag ők is megerősítették a dolgot…J ) Nem tudom, ez miért volt, talán ’belül’ mégis szerettem volna, ha megmarad. De én nem emlékszem semmire. Nehéz dolog ez, főleg annak, aki teljesen elveszti…

A kórházból csütörtökön engedtek haza. Addig voltak jobb és rosszabb időszakaim. Egy alkalommal –a szobatársaim mesélték– nagyon sírtam álmomban és kiabáltam, hogy nem akarok meghalni. Erre sem emlékszem, de…felébresztettek és behívták az ügyeletes nővért. Olyan együttérzéssel beszélgetett velem, ami szokatlan volt egy számomra teljesen idegen embertől. Soha nem felejtem el!

Visszatérve még a műtétet követő napokra: kb. du. 1 órára tértem teljesen magamhoz. Rögtön megettem egy fél csomag bacon izesítésű krékert … és 3 óra tájban kimentem a folyosó végén lévő mosdóba. Természetesen összefutottam a sebésszel, aki majdnem szívinfarktust kapott a látványomtól! Csak hebegett-habogott, mit keresek én kint, és mondta, hogyha ilyen jól vagyok, pár óra múlva esetleg megpróbálkozhatom enni pár könnyű falatot. Mikor mondtam, hogy ez már megtörtént, azt mondta, jó lenne, ha most már visszamennék az ágyamba… Ja és hát másnap délután hajat mostam az ágyam melletti mosdóban. Mert hát egy nőnek minden körülmények között adnia kell magára…

Ezeket azért írtam le, mert ilyen sokat számít, hogy az ember hogyan fogadja el a dolgokat és igyekezzen a legtöbbet kihozni az adott helyzetből.

Ugyan minden orvos, nővér nagyon készséges volt, ha kérdeztem valamit, de igazán annyira le vannak terhelve, hogy például azt még a hazamenetelemkor sem tudtam, hogy a sebész munkája velem kapcsolatban a varratszedéssel véget ért, a további kezeléseket onkológus fogja előírni.

A daganatom 2,1 cm volt, a körülötte lévő szövetekkel együtt 7 cm átmérőjű darabot metszettek ki, és kivettek 16 nyirokcsomót a hónaljamból, ez még –10 cm-t jelent… Nem volt bennük áttét, illetve 1-ben volt egy 0,2 mm valami, ami még nem minősül annak. Invasiv volt, nem helyben-maradó fajta… Az egyik nővér szemléltette, hogy laikusként megértsem. Vannak daganatok, amik a tojáshoz hasonlítanak: Van ’héjuk’, és sokáig csak ezen belül szaporodnak a rákos sejtek. És van olyan, amelyik egy pókhoz hasonlít. A pók testében vannak a rákos sejtek, de a póknak vannak lábai, amik kapaszkodnak a körülötte lévő szövetekbe… Hát nekem sikerült az utóbbit összeszednem. Mivel nem volt látható áttétem, azt mondták, jó eséllyel gyógyulhatok. Viszont végig kellett (kell) csinálnom az összes –ilyenkor szokásos– szörnyű kezelést.

A műtétet követően nagyon görcsösek lettek az izmaim, úgy feszítettem, mintha valami súlyos dolgot emelnék. Folyamatosan figyelnem kellett, hogy tudatosan lazítsak. A karom azóta is gyakran fáj. Nem csak az időjárás-változást érzem meg, hanem bármi erőltetéstől ’bedurran’ és ödémásodik az egész műtött terület.(Sőt időnként még a bal lábam is…) Ez azért van, mert hiányoznak a hónalji nyirokcsomók, amelyeknek normális esetben az is a feladatuk, hogy feldolgozzák a nyirokerek tartalmát. Nagyon jó volt, hogy a kórházban megtanították a gyógytornát. A mai napig igyekszem tornáztatni. Persze az ödémásodásnak megvan a maga haszna! Egyelőre nincs szükségem a hiányzó rész pótlására! J

November 16-ára írtak elő az első kemoterápiás kezelésre. Akkor még azt sem nagyon tudtam, mi az a kemoterápia… Az onkológus főorvos úr –aki vállalta a további kezelésemet– felvilágosított néhány tudnivalóról. Kiváltottam a parókát, és mivel biztos volt a hajhullás, rögtön el is kezdtem viselni. Igyekeztem poénosan felfogni a dolgot. Mivel egyébként nagyon-nagyon vékonyszálú hajam van, eleinte még élveztem is, hogy nem látszik ki a fejbőröm a ’hajamból’. Sikerült jó fazont találni. Az egyik kolleganőm, aki akkor még nem tudta, mi van velem, összecsapta a kezét, hogy azonnal mondjam meg a fodrászom nevét, mert ő épp ilyen hajat szeretne! Én meg mondtam, kölcsönadom… mármint a parókát!! Szegény, sose felejtem el az arcát… de aztán sikerült megnyugtatni, hogy egyáltalán nem bántott meg!

Az első infuzió után olyan 4 óra múlva lettem nagyon rosszul. 10 perc alatt minden fizikai erőm elhagyott, úgy éreztem, ’szétfolyok’. Tényleg olyan érzésem volt, mintha ébren haldokolnék. Feküdtem és fogalmam sem volt, most mi lesz, hogyan tovább. Este 9 óra felé lettem jobban, pár falatot enni is tudtam. Az evés egyébként nem okozott gondot, az állandó ’csipegetéssel’ tudtam elkerülni a folyamatos hányást. Aztán 3 nap múlva munkába álltam, akkori nagyon kedves és együttérző fönöknőim támogatásával.Úgy vártak engem vissza, hogy “nem is a munkám hiányzik igazán, hanem a jókedvem, nélkülem kezd kicsit szétcsúszni a csapat!” Mivel egyébként hétvégeken is dolgoztam, a heti 2 szabadnapom alatt megszenvedtem a kemok mellékhatásait, 3. nap mentem dolgozni (az 5-6. kezelés után már szükségem volt még +2 napra). Olyan időbeosztásban dolgoztam, ahogyan tudtam, reggel 5 és este 23 óra között bármikor. Szilvi, Ági és Zsuzsi talán nem is tudják, mennyit jelentett nekem a hozzáállásuk és együttérzésük. És a kolleganőim, akik közül Ili a barátnőm lett... nagyon hálás vagyok nekik! Enélkül nem tudtam volna dolgozni. Ez azért is volt jó, mert nem maradt annyi időm magamat sajnálni és hát fontosnak éreztem magam a munkahelyen. De a 4. kemo után annyira rosszul voltam, hogy azt mondtam: nekem ugyan több ilyen kezelést nem adnak! Persze, "józan fejjel" átgondoltam és szó nélkül mentem a következőre...

Azt gondoltam, a kemok után fellélegezhetem egy kicsit. De várt még rám 25 sugárkezelés. Ez azt jelentette, hogy minden nap reggel 8 óra körül már ott voltam a váróban, általában néhány óra (!!) várakozás után megkaptam a kb. 2 perces kezelést, aztán irány a munkahely. Volt olyan, hogy du. fél 3-ra értem be, fél 11-ig munka, aztán reggel kezdtem elölről… Sajnos, a 2.hét után annyira megégett a bőröm, hogy szüneteltetni kellett a kezelést. Cafatokban jött le a bőröm, alkoholos filccel össze-vissza voltam firkálva (ahogy a kicsi lányom találóan megfogalmazta), minden ruhámat összefogta, nem lehetett rendesen mosakodni, iszonyatosan fáradt voltam... stb.stb.. Olyan kínnal járt ez az egész, hogy … ha még szükségem lenne kezelésekre, és választhatnék, lehet hogy inkább bevállalnék még 1-2 kemot… Na mindegy, túléltem. Utólag már okos az ember (lánya), nem lett volna szabad így dolgoznom a kezelések alatt. Afféle menekülés volt ez, azt hiszem.

Jelenleg antihormon-kezelést kapok, ami annyit jelent, hogy az ösztrogént megvonják a szervezetemből –mesterséges úton. 70 %-ban hormonérzékeny volt a daganatom, és azt mondják, hogy így kevesebb az esélyem, hogy egy új daganat felépüljön. Ennek a kezelésnek nem annyira feltűnőek a mellékhatásai, bár a kb.10 kg súlytöbblet, amit sikerült a kemok óta fölszednem, elég látványos… J Egyébként ez a kezelés a klasszikus klimax-os tünetekkel jár: kemény hőhullámok, amelyek olyanok, mintha a csontomból égetnének, fokozott ingerlékenység akár ok nélkül is, és időnként mérhetetlen fáradtság. Stb. stb... Olyan, mintha öregítenének kívül-belül. Bár még mindig nem érzem magam annyinak, amennyi vagyok!

Az elmúlt hónapokban sok tanulságot levontam a történtekből. Az alábbiakban összefoglalom, nem a sorrend a lényeg:

Nagyon fontosnak tartom, hogy bízzunk Istenben, mert Ő segít és mellettünk áll a bajban is! Az imának óriási ereje van. Őszintén hiszem, hogy hamarosan kárpótolni fog minden szenvedésért!

 Igyekszem olyan emberekkel körülvenni magam, akik az igazi értékekre tekintenek és tartalmasabb témáról is lehet velük beszélgetni, mint hogy “jaj, híztam 2 kg-t” vagy “jajj, hogy áll a hajam?!” Nagyon sokat számít, hogy legyen igaz Barátunk (nemtől függetlenül). Voltak olyan helyzetek-időszakok az életemben, amiket a Barátnőm, Zsuzsu nélkül nem biztos, hogy túlélek… Nagyon sokat köszönhetek neki!

!!HUMOR és HUMOR és HUMOR!! Elsőre talán ellentmondásosnak tűnik, de saját és mások tapasztalatai alapján is állíthatom, hogy sokkal de sokkal könnyebb mindent humorosan felfogni!!

Nem szeretnék elfelejtkezni a testvéreimről sem. A daganatom fölfedezése idején a cicám is daganatos lett és el kellett altatni. 14 évig élt velünk! Persze, igyekeztünk mielőbb egy másik cicát hozni, hogy egy kicsit pótoljuk a Cicót. Sajnos, a kiscica nagyon beteg volt, 1 hét után ő is “elaludt”. És akkor kaptuk a bátyáméktól Cicókát, aki sajnos szintén beteg lett és ez épp a kórházi bentlétem alatt derült ki… Az állatorvos szerint nem volt sok esélye túlélni. A párom itthon volt a két kislányunkkal, minden nap látogatott, nem volt lelkiereje még macskát is gyógyítani… És akkor a testvéremék elvitték magukhoz, vitték az állatorvoshoz kezelésekre és meggyógyult! A mai napig itt él velünk és nagyon sokat segít nekem, hogy a nehezebb napokon felejteni tudjam a sok-sok rosszat. És ezt annak köszönhetem, hogy a bátyám és a családja örömet akart nekem szerezni…! Az apukám, aki most 75 éves, félig vak, sokszor erején felül akar segíteni. Igyekszünk kölcsönösen támogatni egymást.

És nem szeretném kihagyni drága Társamat, aki nem hagyott magamra ebben a nehéz helyzetben. Ugyan voltak nagyon kemény időszakaink -egy éppen a betegségem fölfedezése előtt-,  de ez a helyzet megerősített bennünket abban, hogy egy csapat vagyunk és csak egymással tudunk létezni és boldognak lenni. És a két kislányom, akikért meg kell gyógyulnom! Vigyáznak rám, ha emelni akarok valamit, vagy látják, hogy majd összeesem a fáradtságtól, mindig igyekeznek segíteni. De legtöbbet az önzetlen, tiszta gyermeki szeretetükkel segítenek…! Bízom benne, hogy soha nem kell megtapasztalniuk, amit nekem: édesanya nélkül élni…

 Végszó:

Amikor kezdtek rám rakódni a felesleges kg-ok, nagyon neki voltam keseredve. Csonkított mell, alig-haj, fizikailag megalázó kezelések és még a túlsúly… hát ezek nem egy nő álmai. Mégis ehhez kötődik a Társam legkedvesebb megjegyzése, amit valaha is mondott nekem:

“Nem baj Husom, ha meghízol. Ha nem tudod leadni, én is utánad hízok, aztán együtt gurulunk, és röhögünk a világba.”

Hát ezért -is- szeretem Őt.

2006. július

Évi

 

 
Óra

 
Életvitel

 
Kemoterápia - MI AZ?
 
*Információs oldalak*
 
® Tallózott cikkek ®
 
VÁLOGASS KEDVEDRE!
 
Mosolyogj! :-))

 
Érdekességek a nagyvilágból
 

Ahol meghallgatnak és segítenek... 

 

 
♣ Hasznos fórumok ♣
 
♥ Könyvajánló ♥
 
♣ Bátorító oldalak ♣
 
Fényképeim
 
Idézetek
 

Légy a magad asztrológusa! INGYENES az asztrológia OKTATÁS az ASZTRO-suliban.    *****    Születési horoszkóp,+3 év elõrejelzés,+ biotérkép = 2000 Ft.utána ingyenes Tanácsadás, telefonon skype -on,messengeren!    *****    Butterfly-Wings - Egy18 éves lány blogja; érdekes cikkekkel, videókkal, véleményekkel várja a látogatókat. ^-^    *****    Tokio Hotel FANFICTION | Tokio Hotel véleményblog | Tokio Hotel FANFICTION fordítások | Tokio Hotel Fanfiction | TH blog    *****    A karma és az asztrológia kapcsolata    *****    Engedd meg, hogy horoszkópod elkészítésével szabad választásodban segítségedre lehessek. Várlak a csillagjövõ oldalon!!!    *****    ♫ Vár Téged is az egyetlen magyar nyelvû, megbízható Zara Larssonnal foglalkozó forrás! ♫ ZL Hungary ♫ ZL Magyarország ♫    *****    WISE-VOGUE | MERT A DIVATBAN IS LEHETSZ BÖLCS! - ÚJ BLOG TERMÉKTESZTEKKEL, TIPPEKKEL, ÖTLETEKKEL A MINDENNAPOKRA    *****    Nettó Bruttó Bérkalkulátor 2018    *****    A HUN Tv kezet nyújt, Asztrológiai elõadásom az Élet Magazin mûsorában.    *****    INGYEN letölthetõ OSHO könyvek, ezoterikus olvasmányok, Asztrológia: tanácsadás, oktatás.    *****    ***Munkatársakat keresek kezdetben mellékjövedelemként / Napi 1-2 óra munkával, majd késõbb akár fõállásban is!***    *****    Ingyenes tanácsadás,rendeld meg a tetszésed szerinti elemzést és minden kérdésedre választ adok.Részletek az oldalon!    *****    Születési,baba,hold horoszkóp,elõrejelzés,párkapcsolati elemzés,fogamzási képlet! Ingyenes tanácsadás!Várlak!Kattints!    *****    Csillagászati ismeretek kézdõk és haladók részére. INGYENES ASZTRO-suli minden tanulni vágyónak!    *****    ** Portálépítés - G-Portál & HTML & CSS & Wordpress segítségek, kódok, sablonok, egyedi scriptek **    *****    ASHLEY TISDALE! Újra megnyitott az oldal! ASHLEY TISDALE! Újra megnyitott az oldal! ASHLEY TISDALE! ASHLEY TISDALE!    *****    CSILLAGKÉPEK - a fokok szimbólumai    *****    SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG - 6 ÉVE ONLINE - SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG - 6 ÉVE ONLINE - SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG    *****    JENNIFER LAWRENCE MAGYARORSZÁG JENNIFER LAWRENCE MAGYARORSZÁG JENNIFER LAWRENCE MAGYARORSZÁG JENNIFER LAWRENCE